Révész Emese művészettörténész honlapja

Tisztes jelenlét. Magyar illusztrátorok a Pozsonyi Illusztrációs Biennálén. Magyar Iparművészet, 2020/7, 9-15.

Révész Emese

TISZTES JELENLÉT

Magyar illusztrátorok a pozsonyi Illusztrációs Biennálén

A hatvanas években csaknem párhuzamosan indult a magyar és (akkor még) csehszlovák grafika két fontos seregszemléje: 1961-ben Miskolcon az Országos Grafikai Biennálé, 1967-ben pedig Pozsonyban az Illusztrációs Biennálé (Bienále ilustrácií Bratislava). A történeti időn és a közép-európai színtéren kívül más közös pont nincs is a két grafikai tárlat között: amott a főváros adott helyet az eseménynek, nálunk a kultúrpolitikai decentralizálás jegyében következetesen „kitelepítették”, vidéki nagyvárosba helyezték a biennálékat. A pozsonyiak nemzetközi fesztiválban gondolkodtak, és már az első alkalommal 25 országból hívtak művészeket, míg itthon (a rendszerváltás után indult, rövid életű győri biennálén kívül) valamennyi grafikai biennálé az országhatárokon belüli művészi mozgásokat reprezentálta. A legfőbb különbség azonban maga a témakör: Miskolcon a művészi sokszorosított grafika állt a középpontban, Pozsonyban a könyvillusztráció. Utóbbi Magyarországon a legutóbbi időkig nem kapott önálló bemutatkozási teret, míg a szlovákoknál mára a nemzeti kulturális identitást meghatározó művészeti ágként értékelik nagyra. Pedig a rendszerváltás előtt a könyvművészet a szocialista blokk országainak kiemelt művészeti „iparága” volt, amelyben a kultúra demokratizálásnak jegyében szerencsésen találkozott a művészi forma a tömeges terjesztés lehetőségével. A modern művészi könyvillusztráció kibontakozása mindkét országban a művészi grafika kiváló művelőihez kötődött, Csehszlovákiában a szürrealista rajzi hagyományokat képviselő Albin Brunovskŷ, Dušan Roll, Miroslac Cipár és a pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán tanító Dusán Kállay nevéhez. Itthon a modern magyar képzőművészet olyan jeles alkotói kapcsolódtak be a könyvillusztrációba, mint Bálint Endre, Hincz Gyula, Kass János, Würtz Ádám vagy Réber László. Ellentmondásos kortárs művészeti megítélése ellenére a 60-70-es évek magyar könyvillusztrációja világszínvonalúnak számított. Ezt jelezte, hogy a magyar részvétel a pozsonyi tárlat indulásától hangsúlyos és sikeres volt, amit az egyre szélesebb nemzetközi mezőnyben elért díjak sora is jelzett. Már az első BIB-nek volt magyar díjazottja Kass János személyében, aki ettől fogva sokáig a Bibiana fő magyar „összekötőjeként” működött: 1973-ban és 1977-ben ismét díjat kapott, 1979-ben és 1981-ben pedig a rangos nemzetközi zsűribe is beválasztották.[1] Bár sem a fődíjat, sem az aranyalmát soha nem sikerült elvinnünk, hosszú időn át ott voltunk a díjazottak körében, így több magyar grafikus kapott BIB plakettet vagy emléklapot, név szerint Würtz Ádám (1971), Kovács Tamás (1979), Hajnal Gabriella (1981), Gaál Éva (1987) és Réber László (1989). Ez a dicsőséges sor aztán 1989-ben látványosan megszakadt, ami – túl a kultúrpolitikai átrendeződésen – azt is mutatta, hogy a rendszerváltás után a magyar illusztráció egy időre elvesztette lendületét és kapcsolatát a nemzetközi mezőnnyel. Egy időre maga a magyar részvétel is kérdésessé vált, a rendszerváltás után 1997-ig nem volt magyar szereplője a pozsonyi tárlatnak, míg a Magyar Illusztrátorok Társasága át nem vette a szervezést, hogy aztán rövidebb szünet után, 2017-től a Magyar Gyermekirodalmi Intézet vegye kezébe a részvétel szakmai koordinációját. Utóbbi révén olyan elismert szakmai fórum gondozza az ügyet, amely lassan egy évtizedes munkája révén, az Év gyerekkönyve díjak alapítójaként vagy a Csodaceruza folyóirat kiadójaként már bizonyította a téma iránti elkötelezettségét és szakértelmét.

            A pozsonyi BIB ma az illusztrációs grafika egyik legfontosabb felvonulási színtere. Míg a hasonló nemzetközi kitekintést nyújtó bolognai gyermekkönyv-vásár elsősorban kereskedelmi célú fórum, Pozsony a kezdetektől fogva a művészi illusztrációs grafika seregszemléje. Noha megkötése, hogy nyomtatásban már megjelent könyv illusztrációjával lehet pályázni, nem könyveket, hanem eredeti illusztrációs műveket állít ki, autonóm kiállítási tárgyként prezentálva a képeket. Ezáltal az illusztrációt kiemeli az alkalmazott státuszból, és a művészi grafika egyik ágaként mutatja fel. (A tavalyi 1. Budapesti Illusztrációs Fesztivál ezt a mintát követte.[2]) Az idei, 27. Illusztrációs Fesztiválon igen komoly mezőnyben kellett helytállnia a magyar anyagnak, 47 ország, 416 művészének, 3059 kiállított műve között kitűnni pedig nem kis feladat. A Magyar Gyermekirodalmi Intézet ezért a kiállítók névsorát neves gyerekkönyves szakemberek véleménye nyomán állította össze, arra kérve őket, hogy javasoljanak 15 olyan magyar illusztrátort, akik az elmúlt két évben megjelent könyveik nyomán méltóak arra, hogy nemzetközi színtéren képviseljék a hazai illusztrációt.

            A Vigadóban augusztus 17-én megnyílt tárlat a szavazatok alapján kiválasztott 13 magyar illusztrátor alkotásait mutatta be.[3] A kurátori feladatokat ellátó Wittmann Ildikó által a Vigadóban rendezett kiállítás a hazai közönségnek is alkalmat nyújtott arra, hogy némi betekintést nyerjen e rangos világversenybe. A tablókon megjelentek az idei seregszemle díjazottjai, mellettük pedig a hazai alkotók Pozsonyban is kiállított művei. Ami az eredeti, pozsonyi várbéli helyszínen kissé zsúfolt paraván erdőben installálva húzódott meg, az a Vigadó kiállító terében teljes pompájában ragyogott. Ez eredeti könyvillusztrációk kinagyított és bekeretezett printjei méltó módon tárták fel a műfajban rejlő képi lehetőségeket. A printek között akadt eredeti grafikai mű is, Takács Mari Gufó-könyveinek néhány jelenete. Összességében a bemutatott művek átfogó képet nyújtottak a hazai illusztráció irányzatairól. Békés Rózi Andersen Vadhattyúk című meséjéhez készült illusztrációi a grafika klasszikus, szecessziós hagyományát folytatják. Keresztes Dóra színpompás kompozíció a népművészet dekoratív formavilágát korszerűsítik. Míg mások a vektoros, tervező grafikai szemlélet dekoratív, színes látásmódját képviselik, mint Bodonyi Panni, Bölecz Lilla, Herbszt László, Kárpáti Tibor vagy Nagy Diána rajzai. A hazai illusztrációs grafika egyedi hangját az elmúlt években a groteszk és a lírai-szimbolista kifejezésmód jellemzi. Előbbit elsősorban Dániel András képviseli, aki az elmúlt években egészen egyedi, posztmodern abszurd-groteszk hangnemet csempészet a hazai gyerekirodalomba. A szimbolista-lírai látásmód talán legfontosabb képviselője Rofusz Kinga, akinek Otthon című kötete a hazai szöveg nélküli képeskönyv (képkönyv, silent book) úttörője, valamint Maros Krisztina, akinek Milyen színű a boldogság? című képkönyve a „csendes könyvek” Olaszországban megrendezett nemzetközi versenyén is elismerést nyert. Egyfajta groteszk expresszionizmust képvisel a lengyel származású Grela Alexandra, aki az igen nívós lengyel tervezőgrafika szabad szellemiségét plántálta a hazai színtérbe. Az ő egyik kompozíciója került a tárlat meghívójára, amely egy sajátos képi műfaj, a papírszínház képsorozatban jelent meg, Franck Pavloff Barna hajnal elbeszélésének illusztrációjaként. A mű témája mélyen politikus, a politikai diktatúra fokozatos terjedését modellezi egy elvont kisváros terében, jelezvén hogy a gyermekkönyv korszerű fogalma és stílusa manapság milyen tágan értelmezhető. Ezt a tematikus és stiláris szabadságot példázták egyébként a versengés idei győztesei is, ahol a stílus szabadsága mellett a tabu témákat (háború, kirekesztés) is felvállaló attitűd volt jellemző.

            Ha a bemutatott válogatást szemlélve arra keressük a választ, milyen pozíciót foglal el a magyar illusztráció nemzetközi összehasonlításban, akkor levonhatjuk a következtetést, hogy nem kell szégyenkeznünk. Sok szólamú, kvalitásos művek sorát láthattuk a tárlaton. Ami az összképből mégis hiányzik, az a szabad, kísérletező kedv, amit nem köt meg sem a grafikai hagyomány, sem a gyerekkönyv vélt műfaji határa. A hazai illusztráció még mindig óvatosan tisztelettudó, ami nemigen feszegeti a könyvművészeti rajzi határait. Pedig a kortárs könyvművészet legjobbjai éppen ezzel a bátorsággal tűnnek ki. Egy ilyen tárlat jelentőségét mégsem lehet eléggé dicsérni, hiszen a Vigadóban bemutatott 13 magyar illusztrátor távolról sem reprezentálja a hazai gyerekkönyvek átlagos színvonalát. Viszont utat mutat egy olyan irányba, ahol a kép nem az olvasást segítő pótlék, hanem önelvű művészeti kifejező eszköz.

Képaláírások

1. Békés Rozi illusztrációja. Andersen: Vadhattyúk. Bp., Scolar, 2017.
2. Baranyai (b) András illusztrációja. Szabó Borbála, Varró Dániel: Líra és epika. Bp., Pagony, 2017.
3. Herbszt László illusztrációja. Fekete István. Éjféli harangszó. Bp., Móra, 2017.
4. Takács Mari illusztrációja. Lanczkor Gábor: Gufó a boszorkányszombaton. Bp., Csimota, 2017.
5. Dániel András illusztrációja. Uő: És most elmondom, hogyan lifteztem. Bp., Pagony, 2017.
6. Rofusz Kinga. Otthon. Bp., Vivandra, 2018.
7. Maros Krisztina illusztrációja. Szabó T. Anna: Milyen színű a boldogság? Bp. Pagony, 2017.
8. Grela Alexandra illusztrációja. Franck Pavloff. Barna hajnal. (Papírszínház). Bp., Csimota, 2017.